in englishAuf deutschmagyarul
Kapcsolat | Sajtószoba | Oldaltérkép
Ön itt áll: Aktuális > Rólunk írták

Dunai hajós: itthon nem versenyeznek

2010.08.01.

A Vecse Komplex átruccant Szlovákiába egy párlatversenyre és 10 tétellel nyertek 10 érmet. Sokan berzenkedtek az év elején a hazai pálinkaversenyek eredményhirdetése után. Akadt, aki hangot is adott a kételyeinek és nemtetszésének, míg mások csak egymás között, fehér asztalnál állapították meg: nem lesz ez így jó.

A Dunai Hajós pálinkákat előállító Vecse Komlex Kft. dunavecsei főzdéjét már helyszínelő kollégáink jóvoltából „körbe járhatták” a 4cent.hu olvasói. Sőt, arról is írtunk miért tették ki a honlapjukra, hogy ők mit is gondolnak a pálinkafőzésről, és azt hogyan valósítják meg. Úgy tűnik a Dunai Hajós, miközben egyre sikeresebben építi fel a márkát a Banyári István ügyvezető igazgató vezette csapat, újra csak nem mindennapi témával szolgál. Amikor áprilisban a Gyulai pálinkaverseny eredményhirdetése utáni órákban szót váltottunk, úgy tűnt csak a hirtelen harag és az elkeseredettség beszél Banyári Istvánból amikor azt mondta: ők bizony többet nem indulnak hazai versenyen. Nem, mert szerintük nem garantált a verseny korrekt lebonyolítása, és a zsűrizés is hagy kívánnivalót maga után. És nem azért, mert nem kiváló szakemberek a bírálók, hanem mert túl gyors a kóstolás üteme, a minták számához képest kevés a zsűritag......

A teljes cikket itt tekintheti meg PDF formátumban.

vissza

„Orvosság ez akármilyen nyavajára, erős mint a háromszor varrt csizma szára. Szilva, körte, cseresznye, egészségünkre!”
Koncz Gábor  
Palinkasarok